Menüpontok

2015. október 10., szombat

Csiperkés farfalle

A mai tésztafajta a gasztrotörténészek szerint Lombardia és Emilia-Romagna tartományból származik, s eredete a 16. századig nyúlik vissza. Nevét a Farfalla szóból származtatják, melynek jelentése pillangó, ha azonban „e” van a szó végén, már lepkéket jelent. Sokan csak "nyakkendő tésztának" hívják...

Hozzávalók 4 főre
fél kiló csiperkegomba,
1 kg farfalle,
2-3 gerezd fokhagyma,
szárított-aszalt paradicsom,
olívaolaj, só, őrölt bors,
1 kis merőkanál húsalaplé,
friss bazsalikom,
reszelt ementáli sajt

A csiperkegombát megtisztítjuk, egészben felszeleteljük. Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, hozzáadjuk a durvára vágott fokhagymát, a szárított-aszalt paradicsomot, majd egy kicsit megpirítjuk. Ezután jöhet az előkészített csiperkegomba, melyet csak rövid ideig pirítunk. Sóval, borssal fűszerezzük, néhány perc elteltével pedig egy kis merőkanál húsalaplevet adunk hozzá. Én ebben az esetben csirkehúslevest használtam, persze mást is adhattok hozzá, de helyettesíthetitek sima vízzel is, ebben az esetben viszont fűszerezzétek kicsit bátrabban.
Ezalatt kifőztem a farfallét, mely – mint minden tésztát – ezúttal is csak az al dente állapotig volt a vízben. Az étel rövid idő alatt elkészül, a gombás ragunak a húsalaplé hozzáadása után nagyjából 3-4 percre van szüksége. Akkor jó, ha a gomba még kicsit roppanós, jóízű, és van egy kis finom szaftja.
Tálaláskor a tésztára halmozott gombaragu tetejére friss, tépett bazsalikomleveleket szórok, és meghintem még egy kis reszelt ementálival is.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése