Menüpontok

2013. április 4., csütörtök

Burgundi marharagu (Boeuf Bourguignon)


Julia Child készítésében találkoztunk először ezzel a francia klasszikussal, a Julie és Julia című filmben. Nekem azonnal meghozta a kedvem, annál is inkább, mert régóta kedvelem a marhahússal, vörösborban készült ételeket. Burgundiában gyakran készítik pinot noirral, cserépedényben. Én is a jól bevált házi cserépedényünket hívtam segítségül, s már az elején elhatároztam, hogy kissé átalakítom a receptet. Ez most itt az én változatom!

Recept (6-8 főre):
1,2 kg marhalábszár,
10-12 apró szemű vöröshagyma,
3-4 szál újhagyma, 1l hús vagy zöldség alaplé,
20 dkg kolozsvári szalonna,
4 szál sárgarépa, 4 szál fehérrépa,
negyed zeller, negyed karalábé,
4-5 babérlevél, 2 ek. majoranna,
1 üveg, testes, száraz vörösbor,
1 fej fokhagyma, babérlevél, feketebors,
só, olaj.


A cseréptálat beáztatjuk. A szalonnát felkockázzuk, lepirítjuk, ha kész, úgy szedjük ki, hogy a zsiradék a serpenyőben maradjon. A húst megtisztítjuk, lehártyázzuk, kicsit nagyobb darabokra vágjuk, mint a pörkölteknél szokás. Forró serpenyőben, a szalonna visszamaradt zsiradékán minden oldalukat körbepirítjuk. (Csak annyi húst tegyetek a serpenyőbe, hogy jól elférjenek). Szép, egyenletes barna lesz, ha kész, félretesszük.
A vöröshagymák háromnegyed részét félfőre vágjuk, az újhagymát felkarikázzuk, 4-5 gerezd fokhagymát felaprítunk, a lesütött hús visszamaradt zsiradékán megpirítjuk. Közben bőségesen sózzuk, borsozzuk, babérlevelet teszünk bele, és öntünk hozzá kevés vörösbort, majd beforraljuk. A zöldségeket feldaraboljuk, erre helyezzük rá az elősütött húsdarabokat, a hagyma negyed részét egészben hagyjuk, a húsok közé nyomkodjuk, a maradék fokhagymával is így teszünk. A legvégén ízesítjük majoránnával, az egészet felöntjük a borsűrítménnyel, alaplével, hogy épp ellepje a húst. A cseréptálat lefedjük, és hideg sütőben kezdjük sütni, fontos, hogy lassan párolódjon. Közben folyamatosan ellenőrizzük, időnként felöntjük borral és alaplével, mindig csak annyival, hogy ellepje. Körülbelül 3-4 óra alatt lesz kész, addig hagyjátok a sütőben, míg a hús lágy és puha nem lesz. Tálaláskor finomra vágott metélőhagymával hintettük meg.

Megjegyzés:
Franciaországban eredendően ez egy rusztikus étel. Lehet tálalni egy kis főtt burgonyával, tésztával, tradicionálisan adhatunk az ételhez fokhagymás-vajas pirított baguette-et. Lehet a nagy tálat körbeülni, és belőle falatozgatni, ezen kívül mi kétféle módon is tálaltuk. Nektek melyik változat tetszik?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése