Menüpontok

2012. december 24., hétfő

Ehető karácsonyi mézesek


Az év egyik legszebb, szeretetteljes ünnepe a karácsony! Nálunk, mint oly sok családnál, már jóval előbb megkezdődnek az előkészületek, zajlanak a várakozás napjai, a ráhangolódás. Párom és kisfiam ezúttal finom mézest sütött.

Viszont, gondolkoztatok-e azon, hogy mi is a karácsony? Egyes források szerint, maga a szó, a kara (türk, illetve egyes altáji nyelvekben hara) = fekete, sötét, és a csun, csuny = fordulás szavakból áll. Tehát a sötétség átfordulása, a világosság (növekedése) a tavasz, az újév felé. Karácsony, tehát karacsun, nem más, mint a téli napforduló ünnepe, melyet december 21-én, az év leghosszabb napján tartanak. Ekkor áll meg a fény csökkenése, s indul el a napos órák idejének növekedése. A fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett hit szimbóluma. Őseink virrasztással, énekléssel, évbúcsúztató szertartásokkal töltötték az év leghosszabb éjszakáját. Szent madarunk, a kerecsensólyom (turul?) is erről az ünnepről kapta nevét, hiszen ekkor tartották hagyományosan a rituális sólyomröptetéseket, a legszebb vadászmadarak reptetését. Sok belső-ázsiai régióban a mai napig december végén tartanak nagy ünnepet vagy közös nagy vadászatot a solymászok, illetve a sassal vadászók.

A mézes hozzávalói:
1 kg liszt, 25 dkg porcukor,
3 dl méz, 1 tk. szódabikarbóna,
10 dkg zsír, 6 tk. fahéj,
6 tk. őrölt szegfűszeg, 4 tojás,

A lisztet megszitáljuk, hogy laza, szellős legyen a tészta, hozzáadjuk a fűszereket, az egészet összekeverjük, benne elmorzsoljuk a zsírt. Később hozzáadjuk a langyosra hevített mézet, aztán a tojást, majd óvatosan el kell kezdeni gyúrni. Ha nem állna össze a tészta, adhattok még egy tojást hozzá. A begyúrás 15-20 percig tart, ezt azonban nem érdemes siettetni. Ha elkészült a tészta, tegyétek fóliába, és minimum egy éjszakát hűtőben pihentessétek, hogy az ízek minél jobban összeérjenek.

Formázás előtt, ismét jól át kell gyúrni, hogy fényes legyen, majd kb. fél cm vastagságúra kinyújtjuk. Tetszés szerinti formákat nyomkodunk a tésztába, kiszaggatjuk, díszíthetjük mandulával, dióval, fahéjjal és egyéb magvakkal, édes fűszerekkel. A tepsibe zsírpapírt teszünk, a kiszaggatott, megdíszített formákat belehelyezzük, és tojással megkenjük. Előmelegített sütőben 5 perc alatt megsül.
Fontos, hogy a sütésnél éberek legyetek, mert egy szempillantás alatt megég. Akár azonnal lehet enni, és a tradicionális olasz desszertbort, vin santo-t kortyolgatni mellé, vagy akár bele is mártani.

Márai Sándor gondolataival kívánunk mindenkinek áldott, ünnepet! "Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése