Menüpontok

2012. november 12., hétfő

Libamell sütőtökös csuszatésztával, sült céklával


Ahogy már jó előre jeleztem, idén is különös figyelmet szenteltünk a Márton-napnak. Az első libás fogás következzen most, melyet sajnos idő híján csak ma tudjuk posztolni. A tegnap tálalt fogást különlegességét elsősorban a rakott csuszatészta adja.

Hozzávalók 2 főre
2 db libamell,
20 dkg csuszatészta,
15 dkg sütőtök, 
2 ek. libazsír,
kb. 3 tk. só, 
frissen őrölt bors, 
közepes szál rozmaring,
2 ek. olívaolaj, 
10 dkg sajt,
2-3 gerezd fokhagyma,
6 db kisebb cékla.

Készítés:
A libamelleket megmossuk, befűszerezzük, kevés libazsírral is bedörzsöljük, és legalább fél napig a frigóba tesszük. A Pataki-tálat beáztatjuk, a melleket belehelyezzük, majd hideg sütőben, alacsony hőfokon kezdjük a sütést. A hőfokot lassan emeljük, és bő 50 perc alatt készre sütjük. A tál fedelét az utolsó az utolsó 10 percben levesszük.

A céklákat megtisztítjuk, félbevágjuk, kevés olívaolajjal, sóval, borssal és a fokhagymákkal együtt megsütjük. A sütőtököt szintén megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, és ugyancsak megpirítjuk. Később, az előzőleg már félig főtt csuszatésztát a sütőtökkel együtt rétegezzük, fűszerezzük, a tetejére reszelt sajtot hintünk és tűzálló tálban készre sütjük.

Bor:
Persze mi más dukálna ehhez a fogáshoz, mint egy jó kis újbor. Lehet az akár kékfrankos, portugieser, vagy akár egy zweigelt is. Kerülhet az asztalunkra Mátrából, Villányból, de akár Sopronból is.

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése