Menüpontok

2012. július 5., csütörtök

Mentás-citrusos tzatziki

1999 nyara. Meghatározó időszak volt életünkben. Akkor jártunk először tengerparti országban, s az élmény, mediterrán vonzódásunk, mind a mai napig tart. Pont a teljes napfogyatkozás előtt egy héttel utaztunk Görögországba, ahol tíz fantasztikus napot töltöttünk. A tzatzikit is akkor kóstoltuk először, és annyira megtetszett, hogy azóta rendszeresen készítjük, különösen akkor, ha a hőmérő már átlépte a harmincat.

Hozzávalók:
1 nagy uborka,
4 dl natúr joghurt,
2 gerezd fokhagyma,
negyed citrom leve,
só, olívaolaj, friss mentalevelek.

Elkészítés:
Az uborkát meghámozzuk, lereszeljük és megsózzuk. Tálba tesszük és hagyjuk állni, nagyjából egy fél órát. Az uborkát kinyomkodjuk (a levet félre tehetjük), majd hozzáadjuk a joghurtot, az apróra vágott fokhagymát, az olívaolajat és a nagyjából egy evőkanál apróra vágott mentát. Hűtőszekrényben tároljuk, hidegen fogyasszuk! Mentalevelekkel és néhány csepp olívaolajjal díszíthetjük.

Tipp:
A tzatziki akár önállóan, akár húsokhoz, grillezett zöldségekhez is kiváló. Nem árt tudni, hogy a hagyományos változat inkább egyfajta kence, bár mi most egy még hűsítőbb, citrusos „levesebb” változatra vágytunk. Idehaza sajnos nem lehet olyan sűrű joghurtra lelni, mint Görögországban, ezért mi általában natúr krémsajtot keverünk ki joghurttal. Így könnyedén elnyerhető az eredetire megszólalásig hasonlító textúra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése