Menüpontok

2012. július 16., hétfő

Karalábés hajdina, marinált gyömbérrel

Szóval megint hajdina (és karalábé)… Még akkor is, ha nemrég megkaptam, hogy ez csak amolyan madáreledel, rendes „férfiember” nem fogyaszt effélét :-). Persze ez csak tréfa volt egy ismerősöm részéről! A hajdina ízletes, rendkívül tápláló, egészséges, remek alapanyag, változatos módon elkészíthető, nem véletlen hát, hogy megint készítettem belőle valami finomat.

A gyömbérrel érdemes kezdeni, hiszen ennek, hűlnie, érnie kell. Az a legjobb, ha mondjuk előző nap, vagy este készítitek el. A gyömbért megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. Egy kisebb lábosban vizet és ecetet forralunk, melybe mustármagot, egész borsot, sót és kevés cukrot teszünk. Ha felforrt, ráöntjük a gyömbérre, hagyjuk kihűlni, majd hűtőbe tesszük.
A hajdinát csészével kimérjük, egy lábosban szárazon pirítani kezdjük, dupla mennyiségű vízzel felöntjük. Sózzuk, és időnként megkeverve puhára főzzük. Amíg elkészül, hozzáláthatunk a karalábé elkészítéséhez is. A zöldséget megtisztítjuk, leveleit félretesszük. Batonokra vágjuk (hasábforma), kevés olívaolajon lepirítjuk. Néhány perc elteltével ízesítjük sóval, borssal, egy egész kevés vízzel felöntjük, de ügyeljünk arra, hogy ne lepje el. Mikor már majdnem kész, hozzáadjuk a hajdinához, tépkedünk bele az előzőleg félretett levelekből, és az egészet készre pároljuk. Az elkészült ételt a marinált gyömbérrel együtt tálaljuk!

Ui.:
Bár lehet, hogy az étel nem nyerne dobogós helyezést egy gasztro-szépségversenyen, ez azonban ne tévesszen meg senkit. Ha valaki szereti a hajdinát, ezért az ételért is lelkesedni fog. Tapasztalatból tudom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése