Menüpontok

2012. január 16., hétfő

Szűzpecsenye rókagombás raguval, perui lila burgonyasalátával

Biztosan emlékeztek rá, hogy szenteste egészben sült szűzpecsenyét szerettem volna sütni, de sajnos vesztemre, nem találtam megfelelő minőségű húst. Most viszont kifogástalan darabra leltem, és az előző hétvégén jöhetett a „pótlás”. Ezúttal ráadásul a köret és a ragu is megér majd egy misét…

Hozzávalók
80 dkg szűzpecsenye
2 tk. színesbors
2 tk. só
extra szűz olívaolaj
10 dkg vaj
4-5 gerezd fokhagyma
1,5-2dl zöldség alaplé

Elkészítés
A színesborsot sóval együtt mozsárban összetöröm, a húst egészben vajjal jól bedörzsölöm, majd megforgatom a borsos-sós fűszerben. Egy serpenyőben olívaolajat és vajat hevítek, s ha elég forró ebbe helyezem bele a szüzet, ebben megforgatva egyenletesen, körben egy kérget sütök. A húst jénai tálba tettem a zsiradékkal együtt, hozzáadtam a zöldséges alaplét és a héjában hagyott fokhagymát, lefóliáztam, majd kb. 180 fokos sütőben elkezdtem sütni. Húsz perc elteltével visszavettem a sütőt, kicsit locsolgattam a húst, és még 20-25 percig sütöttem. Az utolsó negyed órát már fólia alatt töltötte, de miután elkészült, ismét visszatettem rá, és jó tíz percet pihentettem. Nem érdemes tovább sütni a szüzet, mert csak kiszárad, 45-50 perc alatt egy ekkora darab teljesen átsül. Aki rózsaszínűre szeretné, bő félóra után már ki is veheti.  

Tejszínes rókagomba ragu
Hozzávalók
20 dkg rókagomba
10 dkg vaj
friss petrezselyem
só, bors
főzőtejszín

Elkészítés
Serpenyőben vajat hevítettem, a fagyasztott rókagombát erre dobtam rá, sóztam, borsoztam és kb. tíz percig pirítottam, majd hozzákevertem a főzőtejszínt. Újabb öt-hat perc után friss petrezselyemmel ízesítettem, mely szerintem elhagyhatatlan, ha gombás ételt, gombaragut készítünk.

Perui lila burgonyasaláta
Hozzávalók
fél kg perui lila burgonya
víz, fehérborecet, só
egy közepes fej vöröshagyma
majoránna vagy friss snidling

Elkészítés
A burgonyákat kiválogatjuk, ügyeljünk arra, hogy lehetőleg egyforma nagyságúak legyenek, megmossuk, majd héjával együtt feltesszük főni. Ha megfőtt megpucoljuk és kb. 3-4 mm vastag karikákra vágjuk. Ezután fehérborecettel, vízzel, sóval és cukorral együtt elkészítjük a salátalevet. Később egy közepes fej vöröshagymát félbe vágunk, vékony karikákra vágjuk, darabjai szedjük és ráhalmozzuk a salátára. Majoránnával vagy friss metélőhagymával lehet ízesíteni.

Tipp: A perui lila burgonya felszíne - hámozott állapotban – nagyon hasonlít a mi kifliburgonyánkra. Annál viszont sokkal szárazabb, ezért az elkészült salátának is több időre van szüksége, hogy az ízek összeérjenek. Ezért nem baj, ha jóval előbb elkészítitek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése