Menüpontok

2011. június 22., szerda

Pikáns-tejfölös karfiolleves

Ez a leves aztán már végképp elhozza a nyarat! Nagyon régóta készítjük, és szinte csak ilyenkor, hiszen pikáns, üde, frissítő ízére ilyentájt van a leginkább szükség. Nekem egyébként mindig jobban ízlik hidegen, mint melegen.

A benne található alapanyagok egyébként nem zárnák ki, hogy egész évben készítsük, fogyasszuk, de ízvilágára valahogy nem télvíz idején kívánunk rá (max. ritkán). Ahogy kitavaszodik, rögtön elővesszük, hogy aztán egészen őszig rendszeresen élvezzük a zöldségek intenzív ízét, hol balzsamecetes, hol citrusos, hol fehérborecetes pikánsságát. Mert ezek a legfontosabbak a leves esetében.

A karfiol a vadkáposzta termesztett változata. Feltehetően a Közel-Keletről származik, a görögök már ismerték, és ők közvetítették a rómaiak felé is. Jó ideig feledésbe merült, majd a középkori Európa vezető államaiban, elsősorban Franciaországban lett kedvelt. Az 1600-as években Olivier de Serres, ismert mezőgazdász, a kényes, nehezen termelhető növények között említi. La Quintinie, a Napkirály kertésze a magokat Ciprusról hozatta, szerinte a legkiválóbb minőség a szigetországban keresendő.  A többszöri nemesítésnek köszönhetően Franciaországban már a század végén sikerült magot termeszteni.
Ma is elsősorban Európában népszerű zöldség, amelynek húsosan megvastagodott fehér virágait lapátszerű zöld levelek veszik körül. Akkor jó minőségű, ha teljesen fehér és rózsái szorosan illeszkednek. Vitaminokban, ásványi anyagokban rendkívül gazdag, magas a mangán-, kálium-, magnézium-, szelén-, cink-, kalcium- és réztartalma is.  

Hozzávalók 4-6 főre
1 közepes fej karfiol,
3 szál sárgarépa,
2 szál fehérrépa,
2 gerezd fokhagyma,
egészbors, olívaolaj,
só, őrölt bors, tárkony
tejföl, liszt a habaráshoz
1 közepes citrom leve

Elkészítés:
Olívaolajon megpirítjuk a durvára vágott fokhagymát, a karikára vágott zöldségeket és az egészborsot, majd felöntjük vízzel. Amíg fő, megtisztítjuk és rózsáira szedjük a karfiolt, amit később akkor adunk a leveshez, ha az alapanyagok már félig megfőttek. Sózzuk, borsozzuk, tárkonylevéllel ízesítjük, majd készre főzzük. A legvégén tejfölös habarással sűrítjük és a citromlevet is csak ekkor adjuk a már elkészült leveshez.

Tipp:
Aki nem talál, vagy nem akar citromot használni a pikáns íz eléréséhez, az választhat nyugodtan balzsamecetet vagy fehérborecetet is az végső ízesítéshez.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése