Menüpontok

2010. december 3., péntek

Légli Ottó a 2010-es év borásza

„Mottóm a tisztesség és természetesség. Aki hozzánk betér, annak ingerekben gazdag, izgalmas, egyedi élményeket ígérek. Abban bízom, hogy vendégeink számára is nyilvánvaló lesz, hogy milyen elvek, értékek alapján élünk, gondolkodunk, hogyan dolgozunk, gazdálkodunk.”
A 2010. Év Bortermelője díj nyertese: Légli Ottó, a Balatonboglári borvidékről.

Egykor a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 51 éves balatonboglári borásszal édesapja, édesanyja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét. Pályafutását a Balatonboglári Állami Gazdaság Kísérleti Telepének vezetőjeként kezdte, majd a rendszerváltás évében, 1989-ben saját borászatot alapított, amit jelenleg is vezet. Jó helyen volt jó időben, hiszen ezekben az években alakultak az első hazai magánborászatok, akik közül a kitartó, dolgos borászok ma már szép birodalommal rendelkeznek.
 

Ottó jelenleg 31 hektárról szüretel. Az évi 1200 hektoliter borának 90 százalékát magyar borkedvelők fogyasztják el, a többi kikerül Angliába, az Egyesült Államokba, és Szlovéniába.  Legkedvesebb bora a Banyászó Olasz rizling, mi más lenne, de szíve csücske még a Gesztenyés Rajnai rizling és a János-hegyi Sauvignon blanc is. Egy szem lánya nagy valószínűséggel nyomdokaiba lép, hiszen már megkezdte tanulmányait a Corvinus Egyetemen.

És vajon mit kívánna, ha egyszer kifogná az aranyhalat a Balatonból?

„Azt kívánnám, hogy a  magyar szőlő- és bortermelés meg tudjon felelni a mai kor kihívásainak, hogy a magyar emberek egyre több és egyre szebb saját értékeinket tükröző magyar bort tudjanak fogyasztani és hogy az új telepítéseink váltsák be hozzájuk fűzött reményeinket.”

A balatoni borász mindenki figyelmébe ajánlja a magyar tenger gyönyörű környezetében érlelődött fajtákat: gyerekkori legjobb barátját, az Olasz rizlinget, féltett családi örökségét, a Sauvignon blanc-t, és számára a legkisebb csodagyereket, akire még nagy jövő vár, a Rajnai rizlinget. A borkedvelőknek pedig azt üzeni, hogy kóstoljanak sokat és figyelmesen, legfőképpen pedig bízzanak saját véleményükben. A kiváló, „léglies” fehéreket pedig ne szégyelljék a forró nyári napokon megbolondítani egy kis szódával, legyünk büszké arra, hogy a fröccs egy igazi, hűsítő magyar találmány!
Kedves Ottó, szívből gratulálunk a díjhoz! Kívánjuk, hogy felhőtlenül élvezze sikereit, használja ki a kitüntetés adta újabb lehetőségeket, kívánjuk, hogy vágyai valóra váljanak, magunknak pedig azt kívánjuk, hogy még hosszú-hosszú évekig ajándékozzon meg minket csodálatos boraival.

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):
Áts Károly – Tokaji borvidék
Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék
Légli Ottó – Balatonboglári borvidék
Vida Péter – Szekszárdi borvidék


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése